2006. augusztus 2., szerda

Herräng 2006

Herrängi fotók (Szviatovszki Balázs)

Herrängi fotók (Tóth Ivett)

Nos, bátran elmondhatom, hogy megvolt. Dawn Hamptonnal szólva „elvették a Herräng-szüzességemet”. És mint minden közhely, az idevágó szerint is: az elsőre mindig emlékezni fogok. Na persze semmi különös nem történt, csak az, amely most már sokadik éve számos magyar és nem magyar swing-táncossal: eltöltöttem egy hetet itt, a messzi északon, ahol a nap éjjel fél 11 után nyugszik, hajnali fél háromkor kel, közte némi sötétség. A sötétségen kívül pedig a derengés. Vagy az esti vagy a hajnali, de majdnem mindig világos van. Ez a világosság egészen más, mint otthon. Otthon érezni, hogy hány óra, itt csak azért tudom, mert ránézek az időmérőre. Az pedig kérhetetlenül felvilágosít, hogy nincs mese, már elmúlt éjjel 11. De hiába, a bulik nem kezdődnek éjfél előtt, tehát nem érdemes sietni, ráér az ember aludni egyet a nappali és esti pörgés között. Már ha már tud aludni.

 

Herräng. Egy település melyről itthon csak superlativusokban beszélnek. Várakozással telve néztem az út és a tábor elé, milyen is lesz. Itthon még némi pakolás, majd indulás: 36 órás autóút állt előttünk, mikor nekiindultunk. Persze nem lett volna az igazi, ha nem állunk meg az Auchannál, vagy éppen Gabi bá’-nál bepakolni. 2 fiatalt Berlinig utaztattunk, ők ott egyetemisták, egyébként kifele 4-en mentünk: Gabi bá’, aki egymaga vállalta a sofőr szerepét, Mása, Antal Laci, és én (tölteléknek). Útvonalunk a Budapest-Berlin-Rostock-Gedser-Helsingborg-Stockholm- Herräng „tengelyt” érintette. Hosszú út volt, de megérte, gyönyörű tájakon utaztunk keresztül, s bár a monotóniát néha igen nehéz volt megtörni, azért csak sikerült. Hajóztunk is, mégpedig Rostok és Gedser között egy 2 órás hajóút során, mely rövidíteni szándékozott utunkat. A hajó impozáns és hatalmas volt, számtalan szolgáltatással fedélzetén, mint közért, illatszerbolt, ebédlő, mozi gyerekeknek, és természetesen a kilátást biztosító kényelmes belső és külső ülések, valamint láttunk egy kis postai járművet is, amely személy szerint nekem nagyon megtetszett:

 

Utazásunk során persze pihenni is kellett néha, leginkább sofőrünk regenerálódását szolgálván, így meg-megálltunk benzinkutaknál felfrissülni, táplálkozni, aludni.

Csehország, Németország, Dánia, Svédország – mindenütt tartottunk egy-egy hosszabb-rövidebb pihenőt. Ezek a pihenések néhol eléggé szórakoztatóak voltak, hiszen volt, ahol a szerencsétlen shop-beli alkalmazottak utánunk zárták be a kasszát – lehet, hogy a mi közreműködésünk részeként!? Volt itt minden: tejporos tea, némi szerencsétlenkedéssel fűszerezve; ékes magyarsággal magyarázó hofitársunk, kire a svéd eladó csak nézett, nem értvén: honnan szalajtottak minket (az említett honfitárs sem értett mindent, hiszen ő lassan, tagoltan adta elő kérelmét – igaz, magyar nyelven…); a négy nemzet pénzeivel kínlódó (euro, svéd- és dán korona, forint) utas, aki direkte megkérdezte: fizethet-e svéd koronával, majd az igenlő válasz után simán az eladó kezébe nyomott egy 50 euros bankjegyet. Volt még „találtunk-egy-táskát-le-akarjuk-adni-de-nincs-egy-rohadt-matróz-sem-az-egész-kompon” effektus is, végül a közértes markába nyomtuk: nesze, csinálj vele, amit akarsz!

 

Az utolsó 30 km-t mind ébren, és vidáman töltöttük, majd a papírgyár mellett elhaladva fordultunk rá az útra, mely Herrängbe vitt minket.

Herräng közepén tábla jelezte, hogy a nemzetközi tánctábor területén járunk már.

 

Elgurultunk a főúton egészen annak végéig, az ún. Marinához. Ez tulajdonképpen egy vendéglő, lakókocsi-telep,

kikötő, benzinkút, és ilyenkor ideiglenes szállás táborozóknak.

Ahol konkrétan elhelyeztek bennünket, raktárként funkcionálhat, amikor éppen nem az egy hónapos banzáj zajlik. Ebben az alig 250-300 m2-es helyiségben 22-23 emeletes ágy, mely dupla ennyi embert képes befogadni. Mármint az, amelyik eddig még nem szakadt le. Ennek a zsúfoltságnak természetes velejárója, hogy a cuccainknak – pedig azokból van bőven – már nem maradt hely. Ki-ki ahogy tudta, egymás hegyére, hátára, behozott táskára, abból ki nem véve, földre, fára, ágyra pakolt, aggatott, akasztott, helyezett, óvatoskodott a saját cuccaival.

Egy árva polcos szekrény virított csak, annyi könnyebbséggel csökkentve a pakolásból adódó terheinket, hogy a csészék, bögrék, szeszesitalok, egyéb élelmiszeres dobozok, kanalak, és minden, amit gyorsan el kell érni, és törhető, oda lehetett pakolni.

Mosakodni ki-ki a saját szállásán tud; itt a Marinán speciel egy háromkabinos zuhanyzó található.

 

Ha az ember meleg vizet akar, 5 svéd koronájába kerül, amit a zuhanyfülkében lévő automatába kell bedobni, ez három perc melegvizet jelent.

 

Az idő gyorsan letelik és nincs mese: a víz elzárul. Ekkor vagy bedob egy újabb ötkoronást, vagy pedig abbahagyja. A legrosszabb az az eset, amikor még habos vagy az idő lejártakor, tehát jobb, ha sietsz.

 

A szálláson a következő nemzetek találhatóak: két ázsiai lány, egy-két svéd, ausztrál, finn, és nem utolsósorban mi, magyarok. Persze a rutin és az évek: mi voltunk a legtöbben. És a leghangosabbak is. Nagyjából a felét, kétharmadát tettük ki az egész társaságnak. Mármint a Marinán. Az egész táborban indiai, amerikai, szír, dán, holland, francia, orosz, kínai, japán, spanyol, stb… nemzetek taláhatóak meg, békés egyetértésben. Az alapnyelv az angol, mégpedig elég magas szintű; az oktatástól kezdődően az összes társalgás ezen a nyelven zajlik. Persze a legtöbb esetben megértik, ha nyökög az ember, de jobb, ha nem először találkozik az ember az angol nyelv rejtelmeivel.

 

Az előző hétről vagy még el nem utazott, vagy erre a hétre maradni szándékozó ismerősök hadába botlottunk megérkeztünkkor. A kölcsönös üdvözlések után felderítettük a telepet / terepet. Visszamentünk a táborba, legalábbis a központi részbe, és megnéztük, hogy is néz ki az egész. Bejártuk, nézelődtünk: sátortábor, faházak, felállított sátrak, Folkets Hus, ebédlő, szauna, internetezési lehetősége, fagyiző a gimiben kialakítva… reményteli.

 

A település alapvetően nyugodt hely , de nem erre az egy hónapra, amíg a táncosok lepik el. Az avatatlan látogató, aki csak erre az időszakra látogat el, el sem tudja képzelni a falut annak ideiglenes létesítményei nélkül: gyakorlatilag minden szolgálatás plusz a falu adottságaihoz képest. Hatalmas sátrakat húztak fel, hogy a táncórákat legyen hol megtartani, ebből négy volt, név szerint: Savoy Ballroom, Roseland Ballroom, Small’s Paradise, és Alahambra Ballroom.

Az első három egymás mellett, az iskola melletti füves területen helyezkedett el, az utóbbi egy kicsit távolabb, az út túloldalán, sátrakkal övezve. A padló – hogy ne a füvön kelljen táncolni – fapallókból lett kialakítva – több- kevesebb sikerrel. Táncórákat tartottak még az úgynevezett Dansbanan-ban is, mely a közösségi ház (Folkets Hus) része lett az évek folyamán. Egy nyitott, nyolcszögletű faépítmény, hajópadlóval, mint egy óriási veranda szép kilátással a környező erdősávra. Éjszakára fatáblákkal bedeszkázható az oldalfala, amely alapvetően egy korlátból áll csak, ennek célja az éjszakai zajártalom csökkentése – hisz itt is szólt a zene éjjel. További táncolási lehetőség volt a Library-ban, melyben az esti bulikon – a hely méretei miatt – inkább csak balboázni lehetett – erre is szolgált.

 

Említettem a Folkets Hus-t. Mi is ez? Tulajdonképpen a falu közösségi háza, mely központi helyet foglal el mint fizikai pozíciója miatt, mind pedig felépítettsége miatt a tábor életében. A szombati regisztrációtól kezdve az esti meetingeken át, a Cabaret-en keresztül és az esti bulikon át minden itt zajlik, ami fontos. Minden megtalálható itt: recepció, ahol az ügyes-bajos dolgokat megbeszélhetjük, jelezhetjük, alul egy bár, a Bar Bedlam, ahol biliárd, bárpult, asztalok és fotelok találhatóak – egy teljesen életteli bár. Felül van a nagyterem mellett a Café Blue Moon, amely egy meghitt kis kávéház, és itt kapható a Brownie – a csokis süti, amelyért mindenki rajong – fagyival és csokiöntettel (vagy anélkül) isteni csemege – érdemes kipróbálni. Az alsó szinten juthatunk el a Dansbananhoz (egyenesen), vagy a Libraryhoz – balra, és a fent említett Bar Bedlam jobbra. Az épületben gyakran összefuthatunk a követhező személyek valamelyikével: Frankie Manning, Norma Miller, Dawn Hampton, Chazz Young, Chester Whitmore. Életnagyságban, élő valójukkal. Chester egyébként imádja a Túró Rudit, így vittünk neki pár adaggal, amit hatalmas ölelésekkel, és a "Túró Rudi" furcsa, angolos hangzással előadott nevének többszöri elüvöltésével díjazott

 

A regisztráció során kaptunk egy kis tájékoztató füzetet, amelyben az alapvető informáccók mellett egy térkép és az órarendünk is megtalálható volt. A térképen sajnos nem jelölték a táncsátrak elhelyezkedését, de ez egy nap alatt készségszinten elsajátítható volt. Kaptunk továbbá egy színes kártyát, mely tartalmazta a nevünket, a csoportot, ahova jelentkeztünk (pl: LH AD – lindy-hop advanced). A nagyobb bajt inkább az jelentette, hogy csak az órarendben csak az adott csoport óráját jelölték be, viszont azt nem, hogy arra az órára melyik tanár „jön be”. Ez azért megjegyezendő, mert sajnos volt olyan tanárpáros, melynek órájáról sokan kijöttek, vagy már be sem mentek. Lehet, hogy ők jövőre nem tanítanak már!?

 

Az első órán, vasárnap volt az ún. széttáncoltatás. Erre azért volt szükség, mert annyian jelentkeztek egy-egy szintre (intermediate, advanced,), hogy több csoportot kellett létrehozni. Ezt nálunk három csoporttal oldották meg, a szinteket a látott tudásszintednek megfelelően választották ki a tanárok, miután több kört kellett táncolnia mindenkinek. Köztünk járkálva osztották ítéletüket bíráink. Miután itt a legjobbak tanítottak, így szinte kétség nélkül el lehetett fogadni ezt az ítéletet. Az mondjuk viszont vicces volt, amikor Káldi Lacit a legalacsonyabb csoportba sorolták (mondjuk ezt az a tanár követte el, akinek az órájáról kijöttek emberek). Tudásszint szerint kapott mindenki a pólójára egy 1-es (legjobb), 2-es (közepes), és 3-as (alacsony) szintű besorolást. Ezeket a kis tace-paókat a színes kis kártyára kellett biggyeszteni. Az órákhoz tartozott még az ún. „Passport Contol!” intézménye is, amikor is az óra közepén 3-4 szervező a fenti felkiáltással berohant, ellenőrizni, hogy tényleg az órán az arra jogosultak vesznek-e csak részt. Sajnos nem egy olyan táncos volt, aki bepofátlankodott egy felsőbb csoportba – az ő esetükben a szűrő tökéletesen működött.

 

Kedden mind a három Advanced csoportot egy helyre hívták - illetve az órarend erre utasított minket. Az előadó nem más volt, mind DAWN HAMPTON. Mesélt a swingről, az életéről, arról, hogy mi a swing és az élete közötti összefüggés, hogy mennyire függ ettől mindenki - csak még nem tudja. Mesélt, és TÁNCOLT. 87 éves hölgy, és maga volt az élő zene. A mozdulatai már kisebbek, de minden taktus, minden ütem ott volt benne. Gyakorlatilag csak a teste mozgott, szinte alig lépett. Ehhez a huncut kacsintgatás, mosoly.... könnyet csalt az ember szemébe.

Az épület előtt van a Lindy Hop Shop is, itt lehet a tábor hivatalos pólóit, ruháit megvásárolni, ezen kívül mindenféle cipők, kellékek, eszközök sokasága csábítja vásárlásra a táborlakókat. Akinek van eladnivaló pólója / egyebe, persze nagyobb tételben, itt lehet értékesíteni. Az egyetlen hátránya, hogy drága – a bolt 25%-ot még rátesz a bolt a mondott árra. De ez van, amíg van kereslet... ugye érthető.

 

E mellett található a tábor második legfontosabb intézménye: a kerékpárszerviz. A kerékpár a hivatalos közlekedési eszköz. Gyors, viszonylag olcsó (20 SEK/nap), és megéri, főleg, ha az ember a Marinán lakik. Ettől függetlenül le lehet sétálni naponta a távolságot, kellemes kis turizmus. Személy szerint nem béreltem, de társaim nagy része igen – tényleg praktikus. A környezet egyébként gyönyörű, ennyi és ilyen mennyiségű zöldet ritkán lát pesti ember; a levegő friss, kitisztítja a tüdőt, lelket, levezeti az táncórák feszültségét, és egy kicsit lenyugszik a nap végére. Reggeli előtt is ildomos sétálni, hiszen étvágyat csinál, ha esetleg nem lennél éhes. Bár egy ilyen táborban mikor nem éhes az ember!?

Amit tudni kell ezekről a járművekről, hogy Stockholm utcáiról lettek összeszedve az otthagyott kerékpárok, majd némi felújítás után már bérbe adható állapotba is kerültek, amelyet sokan kihasználtak.

 

A harmadik bódé a Love Box. Idézem a kisfüzet ide vonatkozó részét: „Red camber/chambre séparée next to the Folkets Hus hosting a small room for private meetings or different kinds”.

Volt még egy-két bódé (pl. NoNoBox), amelynek funckiója nem egészen volt világos számunkra, egészen a péntek esti nagy buli előttig, amikor is egy kelléktár kellős közepén találhatta magát, aki oda belépett.

Ha átmentünk a táncsátrakhoz, akkor az iskola épületén belül volt megtalálható a fagyizó, amely nagyon finom fagyit árult, leteszteltem. Fagyin kívül még egyéb nyalánkságok is kaphatóak voltak, sütemények, édességek, hot-dog, hamburger, üdítő, kávé.

 

Érdekességképpen a szervezők felállítottak egy mini medencét is, melyben néha-néha lehetett a forróság elől menekülő táncosokat látni, sőt, olyat is láttam, amint egy önfeledt pár egy Frankie-t gyakorolt. Igaz, hogy a hazai hírekkel ellentétben legalább 5-6 fokos átlaghőmérséklet-különbség van (tehát átlag 29-30), de a helyiek szerint nagyon régóta nem volt ilyen hosszú ideig meleg. Ennek folyamodványaként vízkorlátozási rendelkezés volt érvényben: 11 és 14 óra között tilos volt zuhanyozni, a WC-ken pedig a következő felirat virított:

"If it’s yellow, let it mellow!
If it’s brown, flush it down!”

Ez a korlátozás akkor érintett minket (négyünket) kellemetlenül, amikor a 36 órás autóút után megérkeztünk, és szerettünk volna a másfél napos macskamosdások után rendesen lezuhanyozni. Ez a 11 órakor történt megérkezésünkkor reménytelenül távoli időpontra volt datálva a kérelem által:

 

Az egyik napra kelvén ráeszméltünk: nincs melegvizünk! Sajnos valamilyen oknál kifolyólag vagy elzárták, vagy elromlott a termosztát, vagy valami hasonló melegítőszerkezet, így a Marina lakói csak a hidegvízzel barátkozhattak. A „meleg” hidegvíz 5 koronáért kicsit sok, így a „hideg” hidegvízben voltunk kénytelenek néhány bátran zuhanyozni. Nagyon kellemetlen, mert a hideg TÉNYLEG hideg. Itthon még nem tapasztaltam olyan hidegvizet, csak a hűtőből kivéve, és kicsit (!) felmelegedve. Azért is volt kellemetlen, mert nemcsak a Marina lakói zuhanyoztak ott, hanem ez nyilvános zuhanyzó volt, elég sokszor álltak meg ott turisták, és jöttek zuhanyozni. Ők is csodálkozva nézték a fókákat, amelyek a zuhanyrózsából potyogtak kifele. Próbáltam szót érteni a vendéglőssel, de hát… csak mutogatott egy ottani telefonszámra, hogy ezt kellene hívni. Persze. Hívjam én, aki roamingolok. De szerencsére volt ugye 2 svéd táncos is velünk, ők intézkedtek. Nem nagy kedvvel, de másnap megjelent a tulajdonos (előtte való nap egy szerelő járt ott, állítólag azóta nem volt melegvíz – de ez csak a pletyka), 10 perces szerelés után volt hőforrásunk, mely a víz hőmérsékletét hivatott emelni.

 

Pár szóban a környezetünkről. Az út (Herrängsvägen) a tábor és a szállás között egy betoncsík volt, viszont kétoldalt erdő húzódott. Igazi, valódi erdő. Menet közben Megtalálható volt jobboldalt (ha a tábor felé mentünk) egy kis faház, rajta a svéd zászló, egy – talán üvegfúvó – üzem is (a Roslagsgjuteriet), telefonfülke buszmegállóval, a hamburgeres – nagggggyon finnnom a kaja, viszont iszonyatatóan lassúak; ezzel szemben pedig a kisbolt.

 

 A boltban találtunk egy érdekes terméket, az volt ráírva, hogy „Tetoválós sebtapasz”. Így. Magyarul. Hiába, nagy nemzet vagyunk.

Továbbsétálva már el is értük a Malmvägen-t, itt kellett befordulni, ha a sátortáborba, vagy a Roseland Ballroomhoz akartunk eljutni. Itt voltak a bungalók, ezek közül az egyikben lakott még a többi magyar, gyakran mentünk át egymáshoz, sőt, még mosást is vállaltak, ezúton köszönöm nekik. Itt ünnepeltük Gabi bá’ xy. születésnapját is.

 

Térjünk vissza most erdei sétánkra, és induljunk el visszafelé. Megérkezünk a Marinára, mondjuk buli után vagyunk. Dereng a hajnal, a kikötői móló falépcsőjére ülünk le, és nézünk előre, fel az égre, megpillantjuk a szembeni partot, hiszen kicsi az öböl, ahol a vitorlások pihennek. A víz nyugodt, a levegő hűs(ebb), és friss. A sirályok cikáznak odafent, néha elrikkantják magukat. Némelyikük leszáll egy vitorlatartó rúd csúcsára, s őrzi birodalmát. Az ég alja pirosas-rózsaszín, felette sárgás-fehér a messzi távol, a felhők viszont még haragos-kékbe burkolóznak, kívánnák vissza a sötétséget. De nem lehet, a Nap ébredezik, nyújtózásával egyre világosabb és világosabb lesz.

 

A csónakok csendben ringanak, mellettem a szállásunk épülete, szállingóznak a buliból hazaérkezők. Az ajtón megvillan a felirat:

Szükség is van erre, mert a vendéglőből távozó, elég sokszor ittas állapotban lévő vendégek nem kis hangereje verte fel az álmukat éppen megkezdő táborlakók nyugalmát. Na meg persze a hazaérkezők sem mindig tapintatosak. Jól van ott a felirat, enni nem kér, marad is az utolsó napig.

 A táborban megeshetik olyan, hogy a gyanútlan táborozók róják a másfél kilométerüket a központtól a Marináig, egyszer csak azt veszik észre, hogy az út szélén egy fekete ember álldogál. Svédország egyik kis falujában, út melletti pihenőjét tartja Frankie Manning. És mosolyogva bólogat tiszteletteljes köszönésünkre.

 

Az órák párcserés rendszerben zajlanak, tehát nem olyan nagy baj, ha nincs párod, táncolni fogsz. A nehézséget inkább az okozza, hogy hiába vagytok egy csoportban, nagyon sok lány vezethetetlen, vagy nagyon sok fiú nem tud vezetni. Ez okoz némi nehézséget, de alapvetően áthidalható. Mindenki igyekszik, eleinte mindenképpen. A tanárok magyaráznak, a diákok figyelnek, körülöttünk sok a bámészkodó, akinek éppen nincs órája, vagy csak arra járt. Van olyan pár, aki a sátor mellett állva veszi le a figurát, amit éppen tanulunk. Az órák érdekesek, nem csak azért, mert újat tanulunk, hanem azért, mert tényleg nemzetközi a közeg. Másként táncol egy olasz, egy német, egy holland, és egy orosz. Sokszor kihívás levezetni a figurát, vagy megérteni a lényeget. De azért megyeget.

 

Aki fogyózni jött ide, két dolgot tehet: vagy nagyon sok órára iratkozik be, és alig-alig eszik, vagy normál órákra iratkozik be, és egyáltalán nem eszik.

 

 Na persze ez csak vicc. A kaja nagyon jó, de egy kicsit unalmas az étrend. Az ebédlő egy sátor-kőépület kombináció, a bejáratnál szigorú tekintetű svéd ül, és kéri az ebédlőkártyát (FIGYELEM! Nem ő van a fényképen!!!!). Egy étkezés, egy lyuk. Hol a reggeli (frukost), hol az vacsora (middag) kerül kilyukasztásra. Minden egyes anyaghiány a kis kártyán egyszeri belépésre (!) jogosít. Onnantól kezdve annyiszor járul a táborozó a „vályúhoz”, ahányszor jólesik, azt már nem figyelik. Persze mindez svédasztalként (hát hogy másképp?)

Reggeli: általában zsömle, kenyér, és valamilyen helyi zsömle, talán rozs az alapanyaga, nagyon könnyű, és finom. Vajat kenhetsz a tányérodra, majd lekvár, amelyben a gyömölcshéj, rostanyag is megtalálható. Lapkasajt, és felvágott, majd „madárkaja” (értds: mindeféle gabonapelyhek, kukoricapelyhek, és a hozzá tartozó tej). Néha tojás is van, elvileg lágy, de én mindig keménynek éreztem. Zöldségként paradicsom, uborka, paprika. Ital: limonádé, narancslé, kávé, kakaó, tej, és a mellett joghurt. Én akkor jöttem rá, hogy joghurt (oda volt írva, csak nem tűnt fel), amikor a kávémba azt nyomtam tej helyett. Ügyes.

Vacsora: Saláta, petrezselymes krumpli, rizs, csőtészta. Húsként valamilyen helyi kotyvasztalék, ami lehet, hogy finom – másnak – de nekem nem jött be. Sokszor hal, vagy esetleg valamilyen egyéb mexikói ízesítésű lé, amivel le lehet önteni a köretet. Aki vegetáriánus kaját kért, annak külön kellett, csöngessen egy kis haranggal. Különböző finomságok voltak még, de most egy sem jut eszembe.

 

Vacsora után az ember eltelve elmehet a szállására, és tehet-vehet, zuhanyozhat, vagy egyéb alternatív programként elmehet, és beállhat még órára. Mert az élet nem áll meg ekkor sem: lehet tanulni még újabb táncokat: charleston, hip-hop, rueda-balboa (by Jani & Ivett)

 

... persze nem a hivatalos tanárok tanítanak, hanem "önjelölt" tanárok - értsd olyan tanálrok, akik a saját hazájukban esetleg tanítanak, de itt nem. Innentől kezdve mindenki eldöntheti, hogy melyik órára áll be, kit fogad el oktatóként.

 

Este meeting van a Folkeds Hus-ban. Ez egy összefoglaló a nap eseményeiről, vicces, parodizált formában, általában némi műsor keretén belül.

Erre már csak a passport felmutatásával lehet bejutni, minden este 5-6 vidám fiatal strázsált a FH-hoz vezető úton, és csak az arra jogosultak (táborlakók) léphettek be a FH előtti térre. Itt egy bódén, meg bent a faliújságon kiakasztva található meg a tábor hivatalos lapja, ami tényleg egy lapból áll: az előző napi események összegfoglalója írott / nyomtatott formában. Tehát már másnap hajnalban olvasható az előző esti meeting, buli összefoglalója. Mosolyogtató.

 

Blues Night - szerda esti simulós parti, arra alkalmasaknak. Tényleg fülledt, erotikus ismerekedési, vagy inkább testközeli lehetőségekkel kecsegtető este - aki a másik nembéli potenciális partnerre vágyik, annak itt a lehetőség feltérképezni azt. Aki nem bírja az ilyesmit, maradjon otthon. Tényleg.

Még szerencse, hogy a Dansbanan-ban salsa szólt egy ideig, majd diszkó, majd a fenti simulósnak egy light-osabb verziója. Na, ez már nem volt annyira poén. A Library-ban viszont végig balboa ment, az eléggél elviselhető volt, de ez az este képes az összes további itt tartózkodást egy kissé.. hogy is mondjam.... elrontani.

 

A buli - az est fénypontja, túl az éjfélen. Amikor a többiek meséltek az itteni életről, áradozva szónokoltak arról, hogy itt hajnalig tartanak a bulik, és mikor, milyen későn mentek haza. Hát... nem nehéz. Éjfél után kezdődnek a bulik, a hajnal fél 3-kor már a nyakunkon, tehát ha valaki egy kicsit aludt vacsora után, és lement mondjuk fél 1-re, akkor is max. 4 órát táncolt, ha fél5 / 5-kor jött el. Ez egy 4/5-öd Ötórai Tea. Egy hátránya van a dolognak: csak a nagyon-nagyon régi swingzenék kerülnek terítékre. Egy ideig még elmegy, de egy idő után sivárrá válik az egész buli e miatt. Az ún. neoswing itt tiltva van - állítólag azért, hogy a fiatalok ezt a fajta zenét vigyék tovább. Zenét bárki adhat - ha előtte bemutatja a rendezőknek. Mindig van itt valaki, olyan még nem volt, hogy a táncparkett elnéptelenedett volna. Itt aztán van lehetőség kipróbálnia magát az egyszeri táncosnak; mint a vers: fehérek, feketék, tarkák.... mindegfajta nép, nemzet, vér és kaszt megtalálható itt, és az a csodás, hogy itt tényleg megvalósul az a közös összefogás, amelyért annyian áhítoznak: nincsenek faji ellentétek. A zene, a tánc, a swing képes békés egyetértésbe összehozni az embereket.

 

Röviden, ennyi a tábor. Számtalan emlék van még, melyet nem lehet leírni, egyrészt elfelejtődik, másrészt ezeket meg kell élni.

Írhatnék még arról, hogy nagyjából a harmadik naptól kezdve kezdtem érezni, mit is jelent Herräng, hogy nem különálló részekből épül fel: Marina, Folkets Hus, sátrak..., hanem egy egészet alkot itt minden. Egy életérzés, ahol azt találtam meg, amit kerestem: a zenét az életen belül, a luktetést a szíven belül.

Innentől kezdve már cask a hazaútról tudnék írni, a Stockholmi McDonaldsról, ahol sorban álltunk a mosdó előtt, s unalmamban bekapcsoltam az óriás TV-t, hajnal 3-kor induló 2 órás kompútról, a shop-ról, ahol időnket töltöttük,

  

 és a végtelennek tűnő - főleg hazafele - kilóméterekről.

 

Már itt voltunk, viszonylag közel, Prágában, amikor is tudatosult, hogy onnan még 500 km a szlovák-magyar határ, újabb országot keresztezve. Végül is este 8 körül értünk haza, és fejeződött be 10 napos kalandunk.

Gyertek el Ti is! Megéri!

 

Svéd-magyar szótár


0:00 | HERRäNG | Bazsix

bemutatkozás
ezt a szöveget helyettesítsd be a bemutatkozásoddal!