2006. május 20., szombat

Hétvégi koncertek

két koncertre jutottam el a hétvégén Zsuzsó ajánlója alapján:

1. Chameleon Big Band az Újbudai Majálison

Újbudán, a Bika-domb aljában került megrendezésre a Majális, melyen fellépett - immáron harmadik éve - a Chameleon Big Band.

Utunk a 173-as buszon eseménytelen volt, annál inkább regényes a Bika Domb fellelése. Némi útbaigazítás után viszont már ott is találtuk magunkat a vásári forgatagban. Minden kellék megvolt egy jó kis szombat délutáni majálishoz, kezdve a körhintától, a mindenféle kulináris élvezeteket biztosító bódékon keresztül, egészen a színpadig bezárólag: lehetett vásárfiát venni, persze ez amolyan mai, modern várárfia volt; lehetett ügyességet próbálni, amely egy kislabda célbajuttatása volt némi felállított bádogdobozokra; kishalra horgászni, kézműveskedni, célbalőni, gyerekeknek, futkosni, játszani, labdázni; volt egy körbekerített kis állatkert a városi embereknek (nézzétek, élő állat, nem darált, feldolgozott, kisütött!!) melyben megtalálható volt: póniló és csemetéje, bárány és barika (Hol fürdenek a bárányok? A barikádban), anyaröfi és malacka, kecske és a gida.

Szóval egy hatalmas, hangulatos, ízes-szagos szabadtéri rendezvény. A színpad előtt álltak-ültek a zenészeink, várva az időpontot, amelytől játszhatnak. A kérdésre, hogy miért nem a színpadon, a flegmatikus "Így alakult" választ kaptuk. Később kiderült, hogy a színpadra kifeszített vászon adja a felületet az arra kivetített Megasztár3 döntőjének, amelyet szabadtéri jambori (sic!) keretében nézhetett a nagyérdemű (??), és amiatt, hogy ne zavarják a lehurcolkodással, meg a pakolással a döntő áhítatát, a rendezvény vezetői úgy döntöttek: jó lesz nekik a puszta föld is. Hiába, durvul (itt d=k!!) a világ.

Az együttes művészeti vezetője, Bálint Rezső konferálta be a műsorkezdetet, de sajnos rögtön egy szomorú hírrel indított: a basszusgitáros karambolozott, így nem tudott megjelenni. Szerencsére sérülés nem történt, de nélküle fognak játszani. Ezt a hangzás-béli hiányt egyébként a zongorista pótolta, nem is rosszul, de természetesen gitárral együtt lett volna az igazi. Informátorom, Zsuzsó szerint hiányzott még pár tag, hangszer, de ettől függetlenül színvonalas produkciót hallhattunk.

Ami nagyon tetszett, hogy a halk szólamokat is ugyanolyan szépen játszották, mint a hangosabb, erőteljesebben dallamokat. A számomra legismertebb két szám, az  IN THE MOOD, és az OYE COMO VA alatt virtuozitásba menő szólókat hallhatunk, szinte jól esett volna táncolni, de sajnos a füves talaj nem nagyon tette lehetővé. A koncert alatt ismerősök hadába "botlottunk", mert bár volt egy-két véletlen találkozás, jórészt táncos barátaink voltak azok, akikkel később átruccantunk a Vera Jazz Café-ba. De erről később. Most még délután van, meleg, süt a nap, és játszik az együttes. Néha tapsoltatják a közönséget, de sajnos az nem veszi a lapot, néha elzúg a mellettünk felállított vidámparki kisvasút, csörög-zörög, de az élvezetet nem tudja elvenni. Zenészeink lelkesen nyomják, száll a zene, hallgatja a nép, és tetszik neki, látni, az arcok mosolyognak, a szemek befogadnak, a fülek lokátorként isszák a hangok áradatát, az agyat stimuláló szólamok bekapcsolják az arc pirosodásáért felelős vérerek áramköreit.

Eljön az este 8 óra, a zenekar levonul, és abban a pillanatban a TV2 bömbölése tölti be a teret. Mi félrevonultunk egy kis asztalhoz, sör, lángos, sültkrumpli volt a terítékünkön, s vándorolt emésztőszerveink felé. Miután azó kereskedelmi tévé élőben közvetített műsorának első etapja lefutott, az együttes még egy utolsó, búcsúszámra visszaült, és eljátszották az EARTH, WIND & FIRE: FANTASY c. számát. Legközelebb a Móricz Zsigmond körtéren játszanak, ígérték. Remélem, találkozunk velük.

2. Hot Club of Hungary a Vera Jazz Café-ban

Miután minden jónak vége szakad egyszer, és a Chameleon Big Band is befejezte aznapi fellépését, némi ücsörgés után átmentünk a Vera Jazz Café-ba, ahol a Hot Club of Hungary játszott aznap este. A hely nevezetes, talán egy kissé patinás, és nem is csinálja rosszul. Falán koszorú alatt emléktábla őrzi: Seress Rezső itt írta a Szomorú vasárnap c. világhírű dalt, mely Gloomy Sunday néven ismert angol nyelvterületen. Bejutni a Kulacs Vendéglővel közös bejáraton lehet, belátni a vendéglő fényes termébe, épp vígad a vendégsereg. Ebből a kis café-ban szinte semmit nem hallani. Korán érkeztünk, olyan fél 9 lehet, üres a helyiség, csak a zenészek pakolnak, négyen. Szinte közvetlen mellettünk foglalunk helyet. S lassan gyűlik a leendő hallgatóság, megérkezik Csongrády Viktor is, Amerikába szakadt, de gyakran hazalátogató, és a Hot Jazz Band-del gyakran fellépő zenész-barátunk is. Lánya, és annak barátnője is befut, mondván: mi az, amit apu zenél? Persze Viktor itt csupán közönségként szerepel, de a stílus hasonló. Most már sokan vagyunk, kicsi a helyiség, olyan 10-15 asztal van benne, de minden asztalnál ülnek már, mi ráadásul összetoltunk kettőt, hogy elférjünk. A zenekar belecsap, és játszanak. A lehetőség adott, rögtön el is vittem Zsuzsót táncolni, bár rajtam farmer és ing, ő viszont szépen felöltözött, ég is rendesen az arcom, de azt hiszem, nem számított annyira, mint gondolom (bocs, minden egyéb ruhám otthon száradt, nagymosás után, jóóó!? :) ). A parkett műmárvány, ennek megfelelően csúszik, mint a jég. Néha meg nem. A szokott nagyszerű minőségben szól a zene, a közönség nem tudja, minket nézzen, vagy Ákosékat hallgassa? Mert a két asztal arrébb tolásával kis kialakított kis "táncparkett" a közönség mögött, s a bárpult előtt található. De megoldják. Még egy méltóságteljes úr is arrébb ül, hogy jobban elférjünk (köszönet néki utólagosan is).

Lecseng a zene, tapsol a nép, mi is, megköszönve a számot, tetszésünket hangos kifejezésre juttatván. Az elkövetkezendőkben hol felállunk táncolni, hol meg csak hallgatjuk a zenét, élvezzük a jazz-t. Szünet, kicsit kimegyünk szellőztetni a fejünket, megnézni az éttermet. Mellettünk a mostanában megnyitott New York kávéház impozáns épülete büszkélkedik, ámulva nézek be az ablakon - pazar látvány.

A koncert második fele is hasonlóképpen telik, mint az első. Pincérek sürögnek, az emberek ülnek, isznak, hallgatják a kvartettet, nézik az éppen aktuális táncoló párt. Van valami elementáris Ákosék játékában, amely átjön, ami ezt a négy embert magasra emeli, fenntartja, és nem engedi lezuhanni. Ahogy játszanak, az átszellemültség csak úgy árad a hangszereikből. Nézem őket, a szemek csukva, a lábak ütik a taktust, a fejek ritmusosan bólogatnak, a kezek röptére a hangszerek élni látszanak. Élménykoncert.

Vége a zenének, megpihennek, boldogan. Ákosék odaülnek mellénk, beszélgetni egy kicsit. Röpke egy óra alatt sok témát megbeszélünk, Ákos mesél a távoli Szajna melletti táborról, melynek aktív résztvevője; mesél a legutóbbi Hot Jazz Band koncert hátteréről, s ekkor feltűnik egy népesebb társaság. Izlandiak, de angolul érdeklődnek a koncert iránt, jöttek volna hallgatni. Ákos sajnálkozva magyarázza angolul, hogy későn jöttek, bocsánat, de vége van már. Látván a sajnálkozó tekinteteket Ákos dönt: gyors megbeszélés a hegedűssel, majd nekiülnek egy szám erejéig unplugged játszani. Ez Django Reinhardt Nuages c. száma. A külföldi nép leül, és ámulatba esik, wow!. Mi is felállunk, táncoltunk nekik egyet, hadd lássanak ilyet is, Ez nagyszerű volt!, mondják külföldiül utóbb... 

A Sweet Georgia Brown-nal kettőre bővül az egy számosra tervezett utókoncert, s megkéső vendégeink vihetik hírét a magyar vendégszeretetnek, hol a lekésett koncert után ráadással kedveskedett nekik két magyar zenész. EZ AZ ORSZÁGIMÁZS, mondom én.

Hát ennyi volt a szombat este, ajánlom mindenkinek legközelebb is.


19:00 | Bazsix

bemutatkozás
ezt a szöveget helyettesítsd be a bemutatkozásoddal!