2006. május 13., szombat

Itt a luxusvonat

Hot Jazz Band koncert a Vasúttörténeti Parkban

A koncert fél 8-kor kezdődött a fent említett intézményben. A megérkezés tetszés szerinti volt nekünk, nézőknek: kocsival, taxival, gyalog, vagy a Nyugati pályaudvarról induló nosztalgia-vonattal.

Szép számmal összegyűltünk, hatalmas közönség előtt zajlott a 10. lemez bemutatója. A székek majd 30-40 soron keresztül voltak felállítva, jobb és baloldalt olyan 20-25 szék, és szinte minden helyet kihasznált a rajongók hada. A komfortérzetet tovább növelte a virsli, kolbász, üdító, sör fogyasztására felállított stand is, két helyen, elöl és hátul, valamint az együttes CD-jeit, többek közt a most kiadott új lemez, az Itt a luxusvonat címűt áruló pultok.

A hely felépítése: aki nem volt még itt, egy hatalmas csarnokot képzeljen el. Tényleg nagy hodáj, egy mozdonyok tárolására, szerelésére kialakított épület. Ahogy a park honlapján olvasható, „…több, mint 100 vasúti járműkuriózum található itt…”. Keresztben sínek, a talapzata beton, fém, fa, az ajtók hatalmasak, nem csoda, hiszen azon át állnak be, közlekednek a szerelvények. Magas acélszerkezet a váza, és az égész épület félkörívben fordul, hiszen az egész félköríven épült.

A színpad itt volt felállítva, keresztben, pont egy sín előtt. Hogy miért? Mert az együttes az egyik csodálatos, régi gőzmozdonyon „érkezett” meg publikuma elé, nem kis ovációt váltva ki ezzel. A mi jegyünk a 26. sorba szólt, de úgy döntöttünk, hogy nem ilyen távolról fogjuk végighallgatni, élvezni a koncertet, hiszen az Alcatrazban sem ezt szoktuk meg. Így hát felálltunk és szépen elsétáltunk a Keleti pályaudvar makettja elé, ahol már legalább 20 táncos ült, állt, és hallgatta a zenét. Ők meg csak játszottak, virtuozitásuk szétáradt a lelkekben, tüzet csiholt a szemekben, és ez a visszfény is megvilágította kisugárzásukat, mintegy dicsfénybe vonva az együttest. Ők hozták a szokott formájukat, sőt talán még annál is jobbak voltak. A helynek volt egy varázsa: koncert volt ez, de nem az a merev, színházi feelinggel előadott, hanem laza, kötetlen, élményszámba menő. A nézők szabadon járhattak-kelhettek, a kivetítőn még a hátsó sorokban ülők is közel lehettek, szállt a dal, pörgött a dob, és visszakerültünk az időben a századelőbe.

Szokás szerint nem csak az együttes volt jelen, hanem meghívott vendégek is szerepeltek, így Bényei Tibor és Kukta Béla, valamit Papa Fleigh, aki az „Az én babám” c. számot trombitálta, énekelte – kétszer is, hiszen visszatapsolták, illetve nem is, hanem a koncert végén Tamás és a nézők kérésének megfelelően még egyszer eljátszották ezt a számot. Meghívottként szerepelt még Bóbis László és a Happy Hoppers csapata, akik színvonalas előadással és jelmezekkel kápráztattak. Ennek folyamodványaként egy közjáték is terítékre került: Az „Oly jól csúszik ez a banánhéj” c. számra volt az első táncos produkció. A végén egy banán ott maradt – széttaposva. Ezt látva Tamás takarítást kért a rendezőktől, nehogy a későbbiekben valaki elcsússzon, és „nem koreografált elemet kelljen végignézni” – ahogy a fiatalabb Bényei fogalmazott. A takarító meg is érkezett, és a szám alatt minden lelkiismeret-furdalás nélkül felment a színpadra a zenészeink elé, és szépen felsöpörte az ominózus objektumot, majd távozott (az gondolom eszébe sem jutott, hogy két szám között tegye ezt meg).

A szünetben háromtagú alkalmi kiszenekar szórakoztatta a nagyérdeműt: Kukta Béla, Bényei Tibor, és Csongrády Viktor, az Amerikában élő magyar bendzsós zenélt az arra figyelmes embereknek. Ez idő alatt bőven lett volna lehetőség letörölni a színpadról a banán maradékát, és felmosni ott. Hogy miért írom ezt? Mert az előbbi takarító a szünet utáni első számot használta ki arra, hogy a takarítás műveletének nedvesebbik részét elvégezze, hátha nemsokára mégis felmegy valaki a színpadra táncolni, és a meg nem száradt, nedves linóleumon elesik. Őt tényleg nem zavarta, hogy a zenekar játszott éppen.

Bolba Éva, aki nagyon sokszor vendég-énekel a srácokkal, minden egyes eléneklendő számot más és más, tündöklően szép ruhában adott elő. Külön élményt jelentett, amikor Éva és Tamás együtt énekelték a „Valami kis szerelem” című számot. A hangjuk szinte simogatja egymást, és a nézőket egyaránt, andalgó kettősük nagyon nagy tapsot kapott hallgatóiktól. Nagyszerű megoldás volt szintúgy, amikor a "Neked a búcsú sose fájjon" című számnál a gitár és Éva hangja felcsendült, de a színpadon nem történt semmi. Forgattunk a fejünket rendesen, mire kiderült, hogy Robi és Éve a nézőtérről közelítették meg a színpadot, Robi gitárral a kezében sétálva kísérte Évát.

Kuriózumként Galbács István - mindenki Pistije - egy washboardon játszotta el a „Szeretem fenn és szeretem lenn” című szám dobszólóját. Akkora sikert aratott, hogy az „Éljen a dobos!!” bekiáltások még két számmal később is derültséget keltettek a nézőkben. Mi a washboard? Angolul tudóknak minden bizonnyal nem árulok el nagy titkot, hogy mosódeszka. Egy fakerettel fog közre hullámosított vasbordázatot. Ezen kopogott Pisti némi gyűszűkkel felszerelkezve. Hogy mennyire eredményesen? Ha megveszed a CD-t, megtudod (ez NEM a reklám helye, ez tény). Amennyi nekem erről beugrik, hogy öreg fekete zenészek nyomják így, tehát elég autentikus „hangszernek” bizonyult ez az egyszerű, hétköznapi tárgy.

Papa Fleigh éneke „Az én babám” című számban egyébként számomra jobban tetszett, mint amikor Tamás énekli ugyanezt, nem tudom, talán a hangfekvés, a rekedtség, nem tudom, de hitelesebbé tette számomra a dalt. Ehhez járult még hozzá az egyéniség, amelyet az idősödő, de koránt sem öreg! zenész magáénak vallhat.

Meg kell még említenem, hogy nagy szerencsénkre volt lehetőségünk táncolni is, igaz, egy kicsit mostoha körülmények közt, hiszen a padló nem erre lett kitalálva, de sebaj. A színpaddal egyvonalban, attól kissé távolabb, a fal mellett kezdtünk neki, és táncoltunk, amennyit lehetett. Aztán – nagy meglepetésre – Bényei úr felhívta a színpadra az Alcatraz-beli „táncos barátait” a „Tedd ide, tedd oda” c. számra. Itt együtt táncolhattunk a Happy Hoppers tagjaival. A koncert végén visszahallottam a közönségtől, hogy nekik kifejezetten tetszett ez a fajta felállás.

Az együttes CD-je a koncert alatt kedvezményesen volt megvásárolható, el is fogyott mind, így a menedzsernek kellett utánpótlásról gondoskodnia. Ehhez már plakát is járt – kostenlos – így abból is beszereztem egyet. Sokan dedikáltatták a CD-t, én inkább majd ősszel, az Alcatrazban, akkor nyugodtabbak lesznek a körülmények.

Nagyjából ennyi volt a koncert. Konklúzió: kár lett volna kihagyni.


19:30 | Bazsix

bemutatkozás
ezt a szöveget helyettesítsd be a bemutatkozásoddal!