Gondolatok egy elme körül

2005. október 16., vasárnap

Swinges kirándulás

Sziaszok,

első híradásommal jelentkezem a blog(om)ban, a most hétvégi swinges kirándulással kapcsolatban. Jó olvasást!

- Kedves hallgatóink, híreinket hallották, kérem, hallgassák meg időjárás-jelentésünket Pártai Luciától!

- Vasárnap az ország nagy részén az időnkénti felhősödés mellett 5, 8 órát süt a nap, északon, északkeleten több felhő lehet az égen, és néhol jelentéktelen mennyiségű csapadék is előfordulhat. A hőmérséklet csúcsértéke 12 és 17 fok között alakul.

Nos, azt hiszem, ezzel mindenki számára körvonalazódott, hogy vasárnap kirándulóidőre virradt a nap. Egy dologért imádkozunk: a csapadék kerüljön el minket. Reggel. Délután már utánunk az özönvíz! J

Egy halk megjegyzés: sajnálatos módon sokan lemondták a kirándulást, ilyen-olyan indokokra hivatkozva (legalább 4-ról tudok én az utolsó 14 órában). Nyereményük egy utol-érem, amit a putnoki községi pénztárban vehetnek át vasárnap reggel 8:00 és 8:03 között.

Szóval 8-kor találkozó Békáson. Ez azért volt jó, mert egyrészt Ancsának (a fő szervező) közel van, úgyis bármilyen program szerveződik, neki kell bemennie a városba. Most az egyszer végre ő járt jól :) , mert alig kellett sétálnia, máris szembetalálta magát 10 emberrel, akik szinte csak rá vártak. Másrészt a 143-as busz, - amellyel úticélunk a kirándulás kezdeti pontja volt (ezt add össze!) - a békási HÉV-megálló tőszomszédságából indul, tehát Ancsát védelmembe véve jól választott, mert ideális volt a találkahely, mindenképpen ide érkeztünk volna elindulni (jaj, már megint képzavar! J). A 143-assal végállomástól végállomásig utaztunk. Kis busz, apróka, tehát az első csapatgyűlés máris megtörtént, hiszen csak hajtogatva bírtunk magunkkal.

A főszervező: Ancsa

Persze nem lenne igazi a csapat, ha nem innánk pertut. Ezt Endre biztosította a tavalyelőtti Svédországból laposüvegben importált vodka segedelmével, amely körbe-körbejárt. Persze nem mindenki volt alkesz, de azért jelentem, megcsapoltuk. A laposüveg többször is előkerült a nap folyamán, a víg kedély nyeletekben csurgott belénk. Persze a hülyeség így is dőlt az emberekből, vidám kirándulás volt, az egyszer biztos.

Végállomás, irány az egyenes..! De előtte persze még egy fotó.

Szépen, lassan, nyugodtan indultunk útnak. Baktattunk, baktattunk, érdekes módon egyre több emberről kerültek le kabátok, pulóverek, és csökkentették hátizsákjaink befogadóképességét. Útközben megfigyelhettünk három kutyát is, akik teljesen szabadon heverésztek egy épülő ház tövében, szinte 4 méterre tőlünk, de érdekes módon nem váltak agresszív állattá közeledtünkre, mint a nyamvadt, rács mögé dugott, idegbeteg pesti kutyák. Nyugodtan heverésztek, az egyik még a nagy bizalomban a szemét is lehunyta (aludj el szépen, kiskutyám!). Az első megállónk akkor történt, amikor Endre telefonja bejövő hívást jelezvén megcsörrent. Réka telefonált, hogy egy kicsit késik, de utolér-e minket. Pozitív hozzáállásunkról biztosíttatva ült fel a legközelebb induló 143-asra. Hogy ne teljen az idő hiába, Marcell elővette a Jägermeisteres laposüveget (figyelem, a név a későbbiek folyamán előbukkan még más formában!!). Ezt is megvámolunk. Tudjátok, kis mennyiségben orvosság, nagy mennyiségben gyógyszer. Mindeközben lassú vándorlás folyamán haladtunk tovább. Útelgáza… útelázagó… útelágzód… nehéz szó! Szóval kereszteződéshez értünk. Itt megalakultak a csapatok a sapkám és némi cetlikre felír nevek segítségével.

A természetes szelekció pillanatai

A két csapatkapitány kiválasztotta a saját csapatát, így 5-5 fős egységek alakultak. Névválasztás, és csatakiáltáson való agymunka volt betervezve a későbbiekre. Tehát a két csapat, egyelőre még név nélkül:

A csapatok

Ahhoz, hogy Réka követni tudja a nyomainkat, egy jól felismerhető jelet rejtettünk el számára, majd ballagtunk tovább.

A jól felismerhető jel (gyengébbek kedvéért, ez egy traktor!)

A következő domboldalban találtunk egy sorompót egy valamilyen üzem mellett, ahol egy vöröses szőrű macsekba botlottunk. A kis szemét meg ugye bújt hozzánk, meg dorombolt, nagyon aranyos kis jószág volt. (Egyébként valószínű valami ellenőr-féle lehetett, vagy kapus, mert amikor később továbbindultunk, szépen visszacaplatott arra a pontra, ahol találtuk, és várta (tényleg úgy nézett ki!) az utánunk érkező csoportot).

Nyamvadt macska (aki a kacsát felismeri a képen, jutalmat kap!)

Szóval ott tartottam, hogy Réka egy kicsit eltévedt, így lerohantam érte – szó szerint – hogy odairányítsam hozzánk. Találkozásunkat követően a rét, ami mellett a többiekkel felfele jöttünkben elhaladtunk, benépesült, némi birkával, és egy kipányvázott lóval (városi gyerek vagyok, ez nekem csoda: élő állat!!!! JJ).

Itt éppen Rékával ballagunk vissza

Végre valahára együtt volt a banda, így tovább folytatódhatott a kirándulás egészen a kőbányáig, ahol előkerültek szendvicseink.

Kőbánya (nem Kispest mellett!!)

Első feladat: a név- és emblémaválasztás. Persze a másik csapatnak ki kellett találni ezt a nevet az ábázolása alapján. Roppant leleményesen oldotta meg mindkét csapat: Ancsáék neve Hegyimazsolák lett. Ábrázolása: egy sziklaszerű képződményre ráraktak 5 darab csipkebogyót, és azt mondták, hogy ezt képzeljük el méretarányosan, tehát a cucc, ami ott hever csipkében, az ők, de alapvetően ők akkorák, mint a hegy. Érti ezt valaki? Mi sem. Ja, és még azt mondták, hogy a csipke egyenlő ezzel, és rámutattak egy felismerhetetlen piszokra, ami – mint később elárulták – a mazsolás csokiból a mazsoladarab volt.

Hegyimazsolák és jelképük (és közelről ua.)

A mi nevük Vadászrépák lett. Miért? Ó, ez roppant egyszerű! Én a kirándulás alatt répát rágcsáltam, Marcell pedig a Jägermeisterral kínálgatta a csapatot. A Jäger vadászt jelent, így összeraktuk: vadász + répa. A jele a laposüvegen keresztbe fektetett répa lett (némi rutintalanság végett enyhén erotikus felhangot kapott a kompozíció).

Vadászrépák és az erotikus felhangú kompozítció ( és közelről ua.)

Egy kis erdei úton megkaptuk a lehetőséget: találjunk ki tánclépést, és egyszerre haladjunk egy bizonyos szakaszon ezen lépéssel. A két csapat különböző módon oldotta meg: Ancsáék egy kissé bonyolultabb, nehezebb koreográfiát igyekeztek követni, míg a Vadászrépák egyszerűbb, de hatásos fegyvere a szájba keresztben, illetve kézbe függőlegesen elhelyezett répa volt. Ez utóbbi szolgált vezénylésre a feladat végrehajtása alatt. Büszkén mondhatom, hogy 100 ponttal hatalmas előnyre tettünk szert, míg a másik csapat 99 és fél ponttal szinte behozhatatlan hátrányba került.

Répa a szájba' - éééés: Egy-két-há' - egy-két-há'

A következő megálló egy gerinc volt, sziklás, szeles, romantikus, magas, kopár. Itt egy panorámakép róla. Meg még egy a környékről.

Megérkeztünk a gerinchez

Egy lánykát útbaigazítottak térképészeink, aki egy előző csapat nyomait követve vetődött arrafelé, hogy büszkén elmondhassa: eltévedtem! Kaptunk finom csokit Ottótól, amely valódi kávéval volt töltve. Hmmmm!!! Ekkor kellett teljesíteni egy újabb feladatot a csapatoknak: a csatakiáltás. Ez is elég érdekesre sikeredett, mert ugye a csatakiáltás egy dermesztően rémisztő, hatásvadász elem. Rövid, tömör, lényegre törő. A Vadászrépák csatakiáltása mindezt fémjelezte, hiszen minden benne volt – szó szerint – ami egy csatakiáltásban kell: „Csataaaaaaaaa!” (Holló színház rulez!). Ezzel szemben a Hegyimazsolák inkább úgy döntöttek, hogy halálba untatják az ellenséget egy esetleges háború idején, mert a következő rigmust hozták össze: „Hegyre mászik az öt pici Mazsola, üldözi a Vadászrépák vad hada, Mazsolák a világ legjobb csapata, így mi nyerünk mindig és kész!”. Szegény ellenség, amelyiket ilyen csatakiáltással illetnek!! Na mindegy, indulónak elment.

Itt éppen olyan kedvünk van, hogy jól körbenézünk a vidéken.

Itt viszont nincs kedvünk körbenézni...

...enni viszont annál inkább. Jó étvágyat, Ancsa!

Mindezt a sziklára kiállva az egri vár másolata felé fordulva kellett a szélbe üvölteni. Felfedeztünk egy addig tájidegen objektumhalmazt, amit egyik szakértőnk sem tudott mire vélni „Tavasszal még nem volt itt!” felkiáltással.

"Nekem térkép e táj..." ... de az ott lent vajon mi?

Szedelődzködés, majd indulás. Utunk során egy régi kilátó alatt haladtunk el, amely egy kisség viharverten állt a vártán. Nem volt teteje, csak a faszerkezet maradt meg, elvették a létrát, hogy a könnyelmű turista ne másszon fel rá magát onnan balesetbe űzni, másoknak ezzel felesleges munkát okozni. Volt egy hosszú farönk középen (mint egy telefon/villanypózna), amit éppen tartott némi anyag, az alja persze még így is kb. 1m-re a fejünk felett kezdődött. Nos, nem volt kellemes érzés alatta, mintha egy óriási présre néztünk volna fel (Pamacs kifejezésével élve: Manósító szerkezet).

Következő megállónk egy tisztás volt, ahol idős nénikék +1 idős bácsi (a bányászok korán halnak!) éppen egy anno népszerű úttörődalt adott elő: Mintamókus (=kiállításra szánt, fán élő, nagyfarkú állat). Nosza, elő az uborkánkkal! Mert szemfüles szervezőnk beszervezett egy nagy kígyóuborkát is a játékba. Két feladatot is kaptunk:

1.) Egy perc 45 másodperc alatt (gy.k.: egy versenykűr ideje J) minél többször átadni az uborkát oly módon, hogy az uborka ’A’ jelzésű végét a két lába közé fogja az egyes jelzésű csapattag, ezzel odafordul a kettes jelzésű csapattaghoz, aki az ubi ’B’ jelzésű végére „combol” rá (mert az ’A’ még foglalt). Az első tag elenged, a másik pedig a harmadiknak adja át ilyen módon. Az 5 tagú Hegyimazsolák mindezt 59-szer cselekedték meg, a Vadászrépák 6 tagja pedig 64-szer. A tagkülönbségek miatt a zsűri döntetlenre hozta ki a végeredményt.

Hegyimazsolák:

Vadászrépák:

2.) A természetben található tárgyak segítségével zenekart kellett alakítani, és táncolni egyet erre. Fa, kő, kulcsok, zörgős zacskó, taps, stb… Negyed óra gyakorlás után Hegyimazsolák a "Hit The Road Jack"-et, míg a Vadászrépák a „Bankban nincsen betétem” c. számot interpretálták, persze némi tánccal fűszerezve.

Következőleg megnéztük a Mackó bg-t (barlang). Odáig jó hosszú út vezetett, egy viszonylag meredek hegyoldalon. Persze mi nem felfele mentünk a hegynek, hanem oldalt, lefele. Érdekes volt, főleg, hogy mindenféle fadarabok kerültek elénk, direkte felratani minket!

Akadálymászás... vagy kúszás?

A barlang: inkább nagy üreg most már, mert a barlang jellegét elvesztette azzal, hogy a tárnát berobbantották, ami a tulajdonképpeni barlangba vezetett volna. Egy festett felirat mutatta is a nevét: Mackó bg. A bg rövidítés egyébként olvasható volt 69-es számként is, így egy kis vicc belefért itt is (milyen lenne, ha ide rendelnénk pizzát, hogy hoznák ki? (értsd: a Mackó 69 elé).

A barlang hírhedt hely egyesek szerint arról is, hogy a környékbeli vérnyúl innen indul éjszakai portyára, hogy a pilisi erdőben halálra rémissze az ott kóborló zoknik hadát. Na jó, nem, de a Magyar Vándor egy részét itt forgatták.

Mackó bg. (nem 69!)

Csapatunk szavazhatott: látványosságot akar nézni (egri Vár mása melletti fent említett tájidegen objektumhalmaz), vagy lemenni a faluba. Inkább a látványosság dominált, így vissza a rétre, ahonnan lejöttünk, majd Vár.

"Vár állott, most kőhalom..."

Hát… egy kicsit kormos volt. Nem is kicsit. Látni, hogy ismét készült valamilyen film, mert egy kisség lerozzant állapotban volt, a falak, kormosak, a talaj kimarva (marógéppel, nem savval). Ekkor történt, hogy 2 önként jelentkezőt otthagytunk szembekötve, majd némi megbeszélés után szavakkal (fizikai érintkezés tilos volt) el kellett navigálni a váron belül a célállomásig.

Pamacs és Réka szemtelenül várakoznak

Réka megvezetve

Mindkét csapat szépen teljesített, de az egyik kicsit jobban. De ez már csak így megy. A terep érdekes volt, mert sár, bukkanó, üreg, szikla, tábortűz nyoma megtalálható volt, még kész szerencse, hogy egyik tántorgó versenyzőnk sem törte ki a lábát. Megnéztük belülről is a vár-maradványt (vár-féleséget, vár-utánzatot, vár-helyettest):

Kukucs!

Kiderült, hogy tényleg valamilyen filmet forgathatnak ott, mert ekhós szekerek, szalmás szekerek, sátrak álltak egy vasráccsal körbezárt területen (ezt láttuk fentről).

Jártunkban-keltünkben elhaladunk az ún. Teve-szikla mellett (is)

Némi technikai kitérő (2 betűs) után elindultunk Pilisborosjenőre, útközben megcsodálhattunk sárkányeregető fiatalokat, akik csinos papírsárkányokat röptettek. Némi viccelődés után („Ha ez lesz a sárkány a filmben, be sem ülök rá!”) folytattuk utunkat, egészen a település vendéglátó-ipari egysége felé (kocsma). Az utolsó feladatot az asztalok összetolása után kaptuk meg: vaktérképbe rajzoljuk be az útvonalat. Szerencse, hogy 2-2 térkép volt, az egyiken kitaláltuk, a másikon letisztáztuk a dolgokat. Némileg jobb lett a csapatunk térképe, mármint pontosabb, mint a másiké, de ők is nagyon szépen lerajzolták, hogy merre is jöttünk.

Hegyimazsolák térképe - klikk az eredetihez!

Vadászrépák térképe- klikk az eredetihez!

Dzsuvinak köszönjük a szkennelt térképet! :)

Az eredmény: hatalmas küzdelemben, szoros pontozással második helyet ért el a Hegyimazsolák csapata, első pedig a Vadászrépák lett. Némi ajándékosztás után, amiből szerencsére mindenki egyaránt fogyasztott csapattól függetlenül, rendeltünk sörikét, meg kávét, meg palacsintát. Némi közjáték volt, hogy a sörömet egy óvatlan mozdulat következtében sikeresen Ancsára borítottam, még szerencse, hogy vittem magammal váltófelszerelést, és a tréningalsóm jó volt rá, így abban ment haza. Ottó rendelt mindenkinek 2 palacsintalant (összesen 26-ot). Ez volt az, amit nem voltak képesek egy óra alatt megsütni, mert csak 7 készült el, azt is hidegen kaptuk meg akkor, amikor azt mondtuk, hogy akkor most akkor így egy óra várakozás után elmennénk a 16 órás busszal (eredetileg a fél 4-essel szerettünk volna eljönni). A zenét egy csodás zenegép szórta széjjel, iszonyatosan nagy hangerővel, közben a falu apraja-nagyja betért egy kicsit a szokásos látogatásra.

A busz megérkezett, beszállított minket Budára, a Flórián térre, és itt ér véget hétvégi kalandtúránk.

Szeretném megköszönni Kramarik Endrének - kinek oldalán a fotók eredetije megtalálható - és Csőszi Móninak, hogy a játékok csábításának ellenállva vállalták a zsűri szerepét.