2005. szeptember 10., szombat

Utcatánc a Gödör-klubban 2 - szeptember 10.

A utcatánc-sorozattal kapcsolatban az Országos Tánchírek honlapján cikk is megjelent Ivett "tollából"

---------------

 

Sziasztok, mindenkik!


Igen, tegnap volt a Gödör. Illetve Gödör van ma is, de az a buli, ami tegnap volt ott, ma már nem lesz, tehát akik ma mennének... maradjanak inkább otthon. Vagy menjenek le Teára!


Szóval a "Marcell, Sanyi és a többiek..." című formáció ismét kitett magáért, mert megint sikerült egy fergeteges bulit összehozniuk, most már több fellépővel, mint a legutóbb, viszont szerencsére nem kevésbé színvonaltalan módon.

 

 

 
 
 

 

Ha azt írom, hogy sok táncos fémjelezte az estét, akkor csak ismétlem önmagam, mert a legutóbbi ugyanilyen buliértékelésében is ezt írtam, viszont én fém-jeleztem magam, szó szerint, mert amikor a terepet berendeztük, az egyik napernyőtartó-láb arrébvitelekor egy szerencsétlen fogás következtében az abban lévő rozsdás lött végigömlött rajtam, és nem tudom kivenni a ruhámból (fehér, vagy vajszínű vászonnadrág). Tehát aki tud egy olyan biztos módszert, amivel a "kemény" rozsdafoltot el lehet távolítani, szóljon (ecetes ollók kímléjenek). Eddig egy tipp van: a kóla kimarja. Nem is tudom, higyjek-e neki.

 

 
 

 

 

Visszatérve a bulira: komolyan mondom, meglepett, mennyi táncos van, mert bár nem annyira hatalmas az a tér, de dugig volt táncolkkal. Meg persze a lépcsőkön ülve-állva, fentről szájtátva bámulva, a világ(unk)ra rácsodálkozó emberekkel.


 

 

Kérjük a lépcsőt a nézők részére szabadon hagyni!

 

És aminek legjobban örültem: a kezdők is nyomták elég rendesen, nekik külön gratulálok, mert tudom, mekkora mersz kell ahhoz, hogy kiálljanak ekkora közönség "elé", szóval le a kalappal előttük, és köszönöm nekik is, hogy növelték a táncosok számát.

 
  
Tömeg

Szóval a buli fegeteges volt ismételten, a fellépők (fotók: alant) sziporkáztak, külön-külön is, és összességében a műsor csak - hogy is mondjam, hogy a "növelte az est fényét" agyonkoptatott Fábry-jelzőt elhagyhassam? - fokozta a táncok iránt vonzalmat mind a táncosokban, mind a nézőkben.

 
A két táncoslábú tap-lady

 
Rueda Balboa

 
Bohém-Boogie

 
Jumpers kezdő csoport

 
Jumpers fellépő csoport

 
Pirovits Árpi és az összetekerhető padló

 
Happy Hoppers

Remélem Marcellék is meg vannak elégedve mind a szervezésükkel, mindpediglen elég e-mail címet gyűjtöttek be a swing-hírlevelet fogadók kategóriájába, és Laci táncoktatása révén ismét növelhetjük "taglétszámunkat". Nekem kicsit feketeleves, hogy ma reggel (vasárnap van, a fene egye meg) 7-től dolgoznom kell, tehát ez egyenlő volt a hajnali 5 órás keléssel.

 
 
 
 
 

Mindenesetre a tegnapi élmények hatására frissen ébredtem, és köszönöm a szervezőknek a remek estét...!

 

 


16:00 | Bazsix

bemutatkozás
ezt a szöveget helyettesítsd be a bemutatkozásoddal!